Csinálj kedvet a szállásodhoz!

Mi segítünk Neked!

Ismerjük a szálláskeresők igényeit, tudjuk, mit kell mutatnod ahhoz, hogy nálad akarjanak megszállni!

SZERETNÉK TÖBB VENDÉGET

Mit kapsz tőlünk?

Elégedett látogatókat

A látogatók imádni fogják a weboldaladat, mert azt kapják tőle, amiért jöttek, ami igazán érdekli őket, hiszen kialakításuk előtt felmértük szokásaikat és igényeiket.

Egyre több érdeklődőt

Az átgondoltan felépített, és minden szükséges információt egyértelműen közlő weboldalaink elősegítik, hogy honlapod látogatóiból hamar potenciális érdeklődők váljanak.

Több foglalást

Weboldalaink nemcsak a szálláskeresők szokásaira és igényeire reagálnak, hanem az értékesítést, így Téged is hatékonyan segítenek.

Rólunk mondták

Ott voltam azok között, akik 1995-ben a minősítési szabályzatot kidolgozták és ma is minősítem Pest Megyében a vendégfogadó házakat. Ennek kapcsán is láttam sok-sok honlapot, de ilyen jól megfogalmazott és lényegre törő honlapot nagyon-nagyon ritkán látni. Erre alapozom, profi munka amit Ön végez. (…) Ezt követően is fogom ajánlani azoknak, akiknek minősítem házaikat.

Juhász Józsefné

elnök, FALUTOUR Falusi és Vidéki Turizmus Pest Megyei Egyesülete

Mitől jók a mi weboldalaink?

Ismerd meg miben rejlik weboldalaink ereje, és nézd meg őket működés közben!

Tovább a weboldalakhoz

Miben különbözünk?

Mitől vagyunk jobb választás számodra, mint egy “átlagos” honlapkészítő cég?

Ismerjük vendégeid igényeit

Egy felmérés során feltártuk a szálláskeresők legfrissebb szokásait és igényeit, így azt is tudjuk, mit kell nekik nyújtani ahhoz, hogy elégedettek legyenek.

Ismerjük a hatékony honlapkészítés trükkjeit

Folyamatosan figyeljük és alkalmazzuk a legújabb weboldalkészítési- és online marketing eszközöket, hogy minél hatékonyabb weboldalakat készíthessünk Neked.

Ismerjük a piacod online viszonyait

Egy 2014-es felmérés során megvizsgáltuk 100 magyar szállás weboldalát, így tisztában vagyunk azzal, hogy mik a hiányosságok, miben lehet és kell fejlődni.

Kész módszerünk van a vendégvonzáshoz

Felméréseinkre alapozva fejlesztettük ki vendégvonzó weboldalainkat, melyeket a Te szállásodhoz igazítva, egy egyedi, minden igényt kielégítő honlapot készítünk Neked.

A szállásadók leghatékonyabb vendégszerző eszközei

Ismerd meg a vendégszerzés legfőbb módjait. 5 részes email-sorozatunk 9 eszközt mutat be, melyeket használva te is növelheted szálláshelyed forgalmát.

Kérem az ingyenes sorozatot

Ismerd meg Te is a szálláskeresők igényeit!

Iratkozz fel 10 részes, INGYENES email-sorozatunkra, melyből megismered a szálláskeresők szokásait és elvárásait.

Mi sem szeretjük a kéretlen leveleket, ezért email címedet soha nem adjuk ki másnak, mi magunk pedig sohasem küldünk neked spamet!

Helló!

A honlapszallasoknak.hu alapítója vagyok.

Mielőtt webdesigner lettem, a Debreceni Egyetemen szereztem településmérnöki diplomát. Ott kerültem kapcsolatba először a vidékfejlesztéssel és a turizmussal.
Tanulmányaim befejezése után 5 évig dolgoztam egy angliai szállodában, összesen 5 különböző pozícióban. Miután megszereztem a webdesigner képesítést, és elkezdtem a szakmában dolgozni, hamar világossá vált számomra, hogy tanulmányaim és tapasztalataim alapján a szállásadóknak nyújthatom a legmagasabb színvonalú szolgáltatást. Ezért felmértem a szálláskeresők mai szokásait és igényeit, valamint a magyarországi szállások online piacát, és létrehoztam a “honlapszallasoknak.hu”-t, mellyel meggyőződésem, hogy sokat segíthetek a szállásadóknak. Remélem, Neked is.

Horváth Sándor Szilárd
webdesigner

Pin It on Pinterest