Új év, új célok, és hozzá egy kis segítség!

Hogy állsz az újévi fogadalmakkal?

fogadalom

 

Én magam sokszor tűzök ki célokat magam elé, de ezek rendszerint nem köthetők az Új Évhez. Idén azonban más a helyzet, mert több dolog is úgy alakult az életemben, hogy épp most jött el az ideje a tervezgetésnek és a konkrét célok kitűzésének. Amint megfogalmaztam és leírtam a céljaimat a 2015-ös évre, máris feldobódtam, adott valami plusz erőt, valami lökést ahhoz, hogy komolyan vegyem őket, és a lehető legtöbbet megtegyek azért, hogy megvalósuljanak.

Neked is azt tanácsolom, hogy fogalmazz meg egy-két konkrét célt az előttünk álló évre! Például ha tudod, hogy milyen forgalmad volt tavaly, lőj be egy annál nagyobb számot, és próbálj meg annyi vendéget vonzani, amennyit elterveztél. Azért fontos, hogy leírd a kitűzött célokat, mert a leírt szónak hatalmas ereje van! Nem kell feltétlenül hinni ebben, de sokszor bizonyították már, hogy amit látunk magunk előtt, azt könnyebben elérjük.

Ahhoz, hogy a tavalyinál jóval több vendéged legyen idén, új módszerekre, új trükkökre lehet szükséged.
Az én küldetésem pontosan erről szól! Abban szeretnélek segíteni, hogy egyre több vendéget tudj vonzani a szállásodba! Ha tovább olvasol, egy segítséget máris kapsz tőlem teljesen INGYEN!

 

Ingyenes segítség céljaid megvalósításához

Ahhoz, hogy növelni tudd szálláshelyed forgalmát, fontos tisztában lenned a szálláskeresők szokásaival és elvárásaival.
Pár hónappal ezelőtt egy kérdőív segítségével felmértük a szálláskeresők igényeit, a felmérés eredményét pedig most megosztom veled egy 10 részes email sorozat formájában.

Kérd az INGYENES sorozatot A KÉPRE KATTINTVA:

email-sorozat-banner

Ha szeretnél egyre több vendéget, csatlakozz hozzánk a FB-on is, így nem maradsz le egyetlen ajánlatunkról, ingyenes tippünkről sem!

Facebook oldalunkat IDE KATTINTVA éred el!

 

Sikeres tervezgetést, és foglalásokban gazdag új évet kívánok Neked!

Horváth Sándor Szilárd
vendégvonzó webdesigner

Pin It on Pinterest