Becsületes szállásadó vagy? Akkor mutasd is meg!

becsuletes

Tisztességes szállástulajdonosként is lehetsz félrevezető

A legtöbb vendéged az interneten találkozik először a szállásoddal, és az ott látottak alapján dönt arról, hogy foglal-e majd nálad, vagy sem.
Éppen ezért mindent el kell követned, hogy elnyerd az érdeklődők bizalmát. Ehhez pedig hitelesnek, őszintének kell lenned. Azonban előfordul, hogy annak ellenére, hogy tisztességes vagy, és erre mindig ügyeltél, tudtodon kívül félrevezeted weboldalad látogatóit.

Gondolj bele! Elég ehhez az is, hogy ellopják a bicikliket, melyeket a vendégeid használhattak eddig. Talán napokig, hetekig eszedbe sem jut, hogy az interneten még mindig úgy hirdeted magad, hogy nálad ingyen lehet használni a vendégház kerékpárjait. Lehet, hogy valaki épp ezért választ téged, és mikor megérkezik, csalódott, hogy már nincsenek meg azok a biciklik…
És a csalódott ügyfél sohasem tér vissza, és azok is jó eséllyel elkerülnek, akiknek beszámol a veled kapcsolatos negatív élményéről.
Pedig Te nem csináltál semmi rosszat, csak elfelejtetted frissíteni a honlapodon az információkat…

Magam is módosíthatom a honlapom tartalmát?

hasznalati-utmutato-muIgen. Persze ez nem annyira egyértelmű. A régebben készült honlapokba egy laikus nem igazán tud „belenyúlni”. De pl. az általunk készített weboldalak bárki számra könnyen kezelhetőek, hiszen:

  • átlátható, magyar nyelvű kezelőfelülettel rendelkeznek
  • az adatokat egy szövegszerkesztőhöz hasonló felületen könnyen és gyorsan át lehet írni
  • egyértelmű használati útmutatót adunk a weboldalainkhoz
  • ingyenes telefonos vagy Skype segítséget is biztosítunk, ha kérdésed merül fel a honlap kezelésével kapcsolatban

 

CSEKK-LISTA honlapod frissítéséhez

Tudom, hogy szállás-tulajdonosként nagyon sok dologra kell odafigyelned. De hidd el nekem, hogy a honlapodon lévő információk „rendben tartása” fontos, nem igényel sok időt, és kifizetődő.

Hogy segítselek abban, hogy az információid mindig aktuálisak és megbízhatóak legyenek, összeállítottam neked egy csekklistát, mely tartalmazza weboldalad azon tartalmi részeit, melyeket időnként ajánlott ellenőrizned, és szükség esetén frissítened:

 

1. Elérhetőségek, céginformációk

A legfontosabb, hogy a honlapodon lévő elérhetőségeid mindig aktuálisak legyenek, hiszen e nélkül nehezen tudnak kapcsolatba lépni veled az érdeklődők.
Ha elhagyod a telefonodat, melynek számát megadtad a weboldalon, azonnal jusson eszedbe, hogy lecseréld a weboldalon lévő számot egy olyanra, amin azonnal el tudnak érni.

A vállalkozásodra vonatkozó aktuális információkat nem csak ajánlott, hanem törvényi kötelességed is feltüntetni weboldaladon. Erről itt írtam bővebben. Persze a Te érdeked is, hogy pl. a jelenlegi bankszámlaszámod szerepeljen az oldalon.

 

 

2. Árak

Minden évben, lehetőleg azonnal az év elején jusson eszedbe aktualizálni az áraidat a weboldalon. Még akkor is, ha éppen nem emelsz árat, írd ki, hogy „Az alábbi árak a 2015-ös évre szólnak”. Ez teszi ugyanis egyértelművé az érdeklődőknek, hogy ezek az aktuális áraid, és nem egy 3 évvel ezelőtti összeg szerepel az oldalon, ami azóta már rég nem aktuális. Ezek az apróságok segítenek eloszlatni leendő vendégeid kételyeit, és ezek tesznek téged igazán hitelessé, megbízhatóvá a szemükben.

 

3. Szolgáltatások

Itt is az őszinteség, a hitelesség a legkifizetődőbb. Ha bővítetted kínálatodat egy új szolgáltatással, pl. új TV-ket vettél a szobákba, akkor azt azonnal tüntesd fel a weboldalon (sőt, kürtöld tele vele a FB oldaladat, stb.). De ugyanígy igyekezz törölni egy-egy szolgáltatást a honlapról, ha az a valóságban is megszűnt. (pl. az ellopott biciklik esetében)

 

4. Akciók

Ha már nem aktuális egy akciód, mindenképpen vedd le honlapodról, hogy megkíméld magad a kellemetlenségektől.

 

5. Fotók

Időnként érdemes felülvizsgálni a honlapodon lévő képeket is. Ha közben felújítottad, átrendezted a szállásodat, vagy csak új kerti bútorokat vetté, lakkor mindenképp cseréld le a fotógalériában lévő képeket is. De ne csak az újakat töltsd fel, hanem a régi, már nem aktuális fotókat is töröld rendszeresen. Sok weboldalon látni, hogy van pár kép az apartmanról kb. a 90-es évekből (homályos, scannelt képek), és mellette pár frissebb, jobb minőségű kép. Ez összezavarja a látogatókat, mert nem egyértelmű, hogy akkor most hogyan is néz ki az apartman.
Ha vannak képek rólad vagy a személyzetről, azokat is érdemes lecserélni, ha változik a személyzet összetétele, vagy egyszerűen csak túl régiek a fotók.

 

6. Rendezvények, programok

Nagyon jó dolog, ha feltünteted a környéken lévő programokat, eseményeket a weboldaladon. Viszont kiábrándító, amikor még a 3-4 évvel ezelőtti programokat „hirdeted”. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy az általam megvizsgált honlapok közel felénél a feltüntetett programok nem voltak aktuálisak.
Ezzel az a baj, hogy egy ilyen baki elég ahhoz, hogy a látogató elkezdjen kételkedni, hogy vajon a többi információd mennyire aktuális, mennyire hiteles?

 

Összegzés

A honlapod aktualizálása, nem csak azért fontos, hogy ne vezesd félre leendő vendégeidet hamis információkkal.
Azáltal, hogy weboldalad naprakész, az érdeklődők bizalmát is könnyebben nyered el. Amikor a honlapoddal foglalkozol, akkor a vendégeiddel foglalkozol, hiszen őket látod el a lehető legtöbb, legfrissebb információval. Ők pedig meg fogják hálálni a törődést a bizalmukkal.
A honlapod arról is árulkodik, hogy Te magad mennyire vagy alapos, precíz, a szállásod mennyire rendezett, mennyire fontosak számodra a vendégeid, és milyen minőségű szolgáltatásra számíthatnak nálad.

Mindig frissítsd weboldalad tartalmát, mert valóban sok múlik rajta.
2015-ben már ne a 2014-es folklór fesztivált reklámozd, ne a 2014-es akciódat hirdesd, és az áraid is mindig legyenek aktuálisak! Hatalmas csalódás, és talán végzetes hiba, amikor egy potenciális vendéged felhív, vagy online foglal egy szobát, ami a weboldal szerint 45 ezer Ft egy hétvégére, és te közlöd vele, hogy a fizetendő összeg: 54 ezer Ft. Azonnal becsapva érzi magát, és elveszted a bizalmadat felé, pedig te semmi rosszat nem tettél, csak épp nem frissítetted a weboldalon a tavalyi árakat.

 

Horváth Sándor Szilárd

 

Pin It on Pinterest